A tesco-s Barbie
1. rész
Egyszer volt, hol nem volt, az óperenciás tengeren is túl..... stb....stb...
Ez az írás rólam szól.
A történet a történelmi Magyarország és a világ közepén kezdődött, Szarvason. Ez a közel 20.000 fős alföldi város volt az otthonom 18 évig. Itt kezdtem el járni, táncolni.... Itt voltam először szerelmes és innen indultam világmegváltó utamra. :-) Innen hoztam minden szívósságomat, erőmet, fafejűségemet azaz a tót vérvonalat.
Apropó tánc. Már az oviban szerettem volna táncolni, de Kati néni, a tánctanárom, csak iskolásokkal foglalkozott, így meg kellett várnom, amíg 8 éves leszek. Attól kezdve pedig a mindenem lett a tánc. Azzal keltem és feküdtem. A kitartásomnak, tehetségemnek és magasságomnak köszönhetően 13 évesen bekerültem a "nagyok" közé, ahol lett is egy párom, akivel 18 éves korunkig versenyeztünk és "B" osztályig jutottunk mind standard, mint latin táncokban. A hétvégéink vagy versenyekkel vagy fellépéssel teltek. Imádtam. Úgy volt, hogy a Táncművészeti Főiskolán tanulok tovább... de ember tervez... a szülők pedig lehoznak a földre.
A főiskolát már Székesfehérváron végeztem. Idegenforgalom és szálloda szakos hallgatóként rendezvényszervezésből írtam a diplomamunkám. Anyira magával ragadott ez a téma, hogy utána 5 évig dolgoztam rendezvényszervezőként több helyen is. Gála Party Service, New York Palota, Corinthia Hotel.
Az életem kerek volt... a tánc után az eseményszervezés lett az életem mozgatórugója, de a tánc egyre jobban hiányzott. Ekkor 2011-et írtunk és már javában tombolt a Zumba-láz. Én is betévedtem egy órára, mert véletlenül időben végeztem a szállodában... és bammmm..... A latin zene, a tánc újra fellobbantotta bennem a régi szenvedélyt... és nem volt ettől kezdve megállás.
Én is Zumba oktató lettem. Elvégeztem az aerobik edzői, majd a pilates oktatói tanfolyamot is. A mozgás, a tánc ismét az életem központi, meghatározó szereplője lett. Volt, hogy heti 16 órát tartottam. Volt, hogy egy és volt, hogy ezer embert mozgattam meg. Nagyon szerettem!
Közben 2014-ben megszületett a kislányom. Mindössze fél éves volt, amikor újra visszatértem az edzettkéimhez. Mellette elindítottam a Sportosmami elnevezésű fitness márkámat is. Az ember abban tud a legjobban kiégni, amit a legjobban szeret csinálni. Ez volt az az időszak, amikor a főállásom irodai adminisztrátor volt, mellette edzősködtem, éjszakánként a Sportosmami tartalmait készítettem, én pedig magamat a legutolsó helyre soroltam. Minden napom a túlélésről szólt. Egyik helyről rohantam a másikra, közben anya és feleség voltam....
Egy szép napon elmentünk síelni. Az edzettkéimet úgy hagytam itthon, hogy január 5-én folyt. köv. Ehhez képest Dec. 28-án, a piros, jeges pálya tetején állva szintén azt mondtam magamnak, hogy "csak ezt éljem túl..." de az élet nem így hozta... megállított és azt mondta, hogy ezt most nem túlélni, hanem megélni fogod.... és puff... elestem, a léc nem oldott le a bal lábamról és elkezdtem pörögni lefelé.... a léc pedig elakadt a hegyben... egy reccsenő hangot hallottam és hatalmas fájdalmat éreztem egy pillanatra. Ez volt a keresztszalag szakadásom pillanata, mint utólag kiderült. A hegyről már egy mentő szán hozott le.....
Műtét, majd 8 hónap rehabilitáció következett, mind lelki, mind testi szinten. Mert lelkileg is kimerültem. Ami a legfájdalmasabb volt, kimondani, hogy már nem akarok edző lenni. Ekkor kaptam életem első pánikrohamát, mivel a tánc, az edzősködés az életem volt. Imádtam, azt gondoltam. A felismerés a velőmig hatolt és a padlóra küldött, "enyhe" depresszióba kerültem. 3-4 hónapig semmi mást nem tudtam csinálni, csak aludni, festeni és a gyerekemet alap szinten ellátni.
Majd, ahogy a térdem is lassan, a lelkem is lassan begyógyult, újra azt éreztem, végre, hogy van erőm. Van erőm alkotni, újragondolni magam. Ekkor egy régi zumba oktató társam felrakott egy képet, hogy elvégezte a coach tanfolyamot. Kis utánajárás után én is kedvet kaptam hozzá és kezdetét vette életem új szakasza...
Folytatás következik...