Mutasd mi ellen harcolsz, megmondom mit működtetsz!
10 éve, a lányom születése óta, nagy hangsúlyt fektetek arra, hogy minél jobban megismerjem magam, a működésem, a mintáim, hogy már ne adjam azt tovább a gyerekemnek, amit én kaptam, mert az nekem se volt jó.
A női ágam diszfunkcionális, félelem vezérelt működéséről meséltem egy korábbi bejegyzésemben. A félelem az én életem része is.
Anyukám, a félelmein keresztül látta és látja a világot. Minden, ami a komfortzónáján kívül esik, ami elég szűkre szabott, attól retteg, a félelem megbénítja és dühös lesz. Gyerekként azt gondoltam, hogy biztos velem van a baj, én nem vagyok számára elég jó. Feszegettem a határaimat, nem picit, de legalább nagyon, ez pedig óriási feszültséget szült kettőnk között, mert nem érezte azt, hogy kontroll alatt tud tartani, bepánikolt és dühös lett. Mert a kontroll számára a biztonságot jelentette. De számomra ez kalitka volt és én is egyre dühösebb és dühösebb lettem rá, amit majd 3 évtizedig hordoztam magamban.
32 éves. voltam, amikor megszületett a lányom és én annak a tudatában, hogy nem akarom úgy nevelni őt, ahogy eddig a női ágon megszokott volt, kissé máshogy is álltam hozzá.
Teltek az évek és ő egyre jobban feszegette a határait ahogy én tettem anno, gyerek, ez a dolga, közben el is váltam a férjemtől, beleugrottam egy teljesen ismeretlen élethelyzetbe és bekapcsoltak a régi mintáim. A félelem és a kontroll. Mert ha mindent kontroll alatt tartok, akkor nem esik szét darabjaira semmi. Mert nem eshet szét, mert ha szétesik, szétesek én is, és nem engedhetem meg, hogy szétessek, mert akkor szétesik az életem is, és az akkor mindössze 7-8 éves lányomra nem rakhatok akkora terhet, hogy még engem is cipelnie kelljen a hátán, miközben épp szétesett az ő kis világa is és azt se tudja, hogy merre van arccal előre.
Szóval egy ilyen helyzetből álltam fel szépen lassan. Az életem végül is beállt egy új ritmusra, kialakultak a fix pontok, de a félelem és a kontroll, most már rálátok, ott maradt. "Mi van, ha...." jöttek folyamatosan a rossz gondolatok, az önkorlátozó, önostorozó fajták. Ezt méginkább kontroll alá akartam venni, hogy ne hatalmasodjon el rajtam.... szóval az ördögi kör beindult. Félelem, kontroll, majd még nagyobb félelem és még nagyobb kontroll.... ez persze kihatott a gyerekemmel való kapcsolatomra is.
Neki is megvan a magához való esze, ki is tudja fejezni a nemtetszését....Sokszor, istenem, hányszor mondta, hogy hallgassam meg, ne vágjak közbe, ne tartsak kiselőadást neki. Az ő szintjén próbálta jelezni, hogy ez neki nem jó.... de én annyira belegabalyodtam abban, hogy összetartsam magam, hogy észre sem vettem őt. Mint ahogy az én anyukám sem vett észre engem, és az ő anyukája se vette észre őt.... Látom magam előtt anyukámat, ahogy gyerekként próbálja elmagyarázni a szüleinek, hogy ő nem akar orvos lenni, de abban az időben nem érdekelt senkit a gyerek véleménye... Orvos leszel, Fiam, és kész. 14 évesen el is küldték EÜ szakközépiskolába, amit szívből utált. Sokszor mesélte, sokszor félt, egyedül volt egy nagyvárosban, ahol senkit sem ismert.... elképzelem, hogy ez mekkora trauma lehetett neki. Látom a dühét, a fájdalmát, a félelmét.
Tegnap este pedig éppen azon merengtem, hogy miért van a lányomnak ekkora ellenállása felém, amikor is rájöttem, hogy a válasz mindvégig ott volt az orrom előtt, de annyira vakfolt lett, hogy nem is tudatosult bennem. Pont ugyanúgy bekorlátozom őt, a saját félelmeim miatt, mint ahogy az anyukám bekorlátoz engem az ő félelmei miatt. Én már lazább vagyok, nagyobb a mozgástere, de még mindig szűknek érzi ezt a lányom. Ez annyira mellbe vágott, hogy nem is tudtam a gondolattól aludni.
Így elmentem sétálni, megnéztem a napfelkeltét és a felismerést ízlelgettem a szokásos módon... "Mi van, ha....", amikor is beugrott a következő mondat: "A kontroll ellentéte nem a kontrollálatlanság, hanem a bizalom" - amit én is hiányoltam mindig a szüleim felöl.
ÖnBizalom, hogy bármi lesz, bármit is dob a gép, képes vagyok megoldani és bizalom a 10 éves lányomban, hogy ő is meg tudja csinálni, bármennyire is gyerek még és bármennyire is szeretném, hogy gondtalan legyen a gyerekkora. De már tudom, hogy nem erre van szüksége.
Ez a hosszúra nyúlt betekintés a saját fejlődésembe miért is volt olyan fontos? Azért, hogy bemutassam, bármennyire is úgy érezd, hogy ismered magad, ráláttál már az életedre, lehetnek olyan vakfoltok, amiket lehet, hogy tudatosan tudsz, de amíg nem áll össze egy egésszé a kép, addig masszívan kitakarod. E miatt a kitakarás miatt pedig lehet, hogy elveszted az egyik legjobb kollégádat, nem kapod meg életed legnagyobb megbízását, vagy széthullik a stabilnak gondolt csapatod.
Miért fontos az, hogy ráláss a vezetői működésedre? Vagy a cégeden belül a csapatdinamikára? Mert a vakfoltok mindenhol ott vannak és amire nem látsz rá, vagy amit kitakarsz, tudatosan vagy tudattalanul, az lesz a cégedben a megoldás az elakadásaitokra!
Keress bizalommal, ha szeretnél rálátni az irányítói működésedre, mozgatórugóidra, hogy jobb vezetővé válhass, vagy ha a csapatod összhangját szeretnéd jobbá tenni és a vakfoltokról lerántani a leplet!